Prológus
Egy lány. Egy álom. Egy válóság. De vajon mi történik amikor az álom valósággá válik és te nem tudod megváltoztatni?

Üdvözöllek kedves Látogató!

Remélem tetszeni fog a blogom! És élvezni fogod az itt eltöltött időt!

A gif alatt található egy 'Prológus' gomb, értelem szerűen ott van a prológus.
A szöveg alatt van a 'pop up my cbox' itt található a chat!
Az egyes gomb alatt található a mostani blogom és a kettes alatt a szereplők.
A hármas pont rejti a blog előző történetét, ha érdekel.
A plusz jel alatt találhatóak a cseréim.
A '♣' jelre kattintva tudtok kommentelni.

P.s.: Ha a cseréim között voltál, vagy szeretnél oda kerülni írj a cboxba vagy a cassidykclare@gmail.com címre!

xx Cassidy

Pop up my Cbox

✿ ✽ ✿

Dance with me
1
2
3
✛



1. fejezet.
♣ 2

Sziasztok!

Tudom, hogy azt mondtam, hogy addig nem jelentkezem, amíg nincs kész több fejezet... Jelenleg csak ez az egy van kész. Azért raktam fel, hogy lássam van-e egyáltalán értelme írnom, hogy érdekel-e valakit. (Kommentelni ♣ erre a jelre kattintva tudtok! :) ) 

Jó olvasást!

xx Cassidy


Sebastian!

Valószínűleg soha nem fogod elolvasni ezt a levelet, vagy ha mégis, akkor már késő lesz, mert feladom. Túl sok ez már nekem. Rengeteget köszönhetek neked. Fél éve talán, ha úgy vesszük, már csak Te tartottad bennem a lelket. Tudom furán hangzik, hisz nem is ismerjük egymást. Mégis a kitartásod, a győzni akarásod erőt adott nekem. Erőt, az élethez, ahhoz, hogy annak ellenére, hogy a barátaim elfordultak tőlem, tovább éljek.
De eljött az a pillanat, amikor – ha csak valamilyen csoda nem történik – nem vagyok képes ezt tovább folytatni.
Senki nem veszi észre, hogy baj van. Szinte minden este sírva alszom el. És azt sem tudom már, mit cselekszem. Épeszű ember ilyen nem tesz ugye? Kiadni magadat egy tök idegen embernek, aki 1267512 km-ről úgysem tehet semmit… Ez vagyok én. Soha nem kértem segítséget és már nem is fogok.
Tőled sem. Ez a levél nem segélykérés. Csak szeretném, ha valaki megismerne úgy igazán, mielőtt elmegyek.
A történetem egy esős és hideg novemberi napon kezdődött. Akkor születtem meg.
Tökéletes életem lehetett volna. (Vagy az is volt, csak én nem tanultam meg értékelni? ) Boldog család aranyos, imádnivaló kislánya voltam. Mégsem voltam boldog. Valami megakadályozott benne. Aztán hat éves koromban az álom szertefoszlott. Apa elvesztette a munkáját és mivel más lehetőséget nem kapott, beállt katonának. Ekkor kezdődött a mélyrepülés. A családom darabjaira hullott. Szerették egymást, mégis minden megváltozott.
Aztán apa többé nem jött haza. Meghalt az egyik bevetésén és a holtteste soha nem került elő. Ekkor már életem nagy részét barátnőméknél éltem le, mivel anya egye rosszabb állapotba került, majd idegösszeomlása volt, de mivel senki nem vette észre, hogy baj van és ő pedig nem kért segítséget a végkifejlett egyértelmű. (Valahonnan ismerős a helyzet..).
Ezután, amennyire egy árva gyerek élete egyenesbe jöhet, rendben volt az életem. Barátnőm szülei, hogy az örökbefogadási mizériától, a nevelőcsaládoktól megkíméljenek, örökbe fogadtak, amiért nem lehet nekik elég hálás. Úgy bántak velem, mintha a saját lányuk lennék.
De ha egy lélek sérült az örökké az is marad, az idő csak elrejteni tudja a sebeket és minden rossz után jön valami jó, de ha túl tökéletes az életed, biztos, hogy bekever valami. Murphy-törvénye tökéletesen működik az én esetemben. És ott fönt valaki úgy döntött, hogy nem szenvedtem még eleget. 16 évesek voltunk, amikor kiderült Melissáról, hogy halálos beteg és már nem lehet rajta segíteni. Fél év. Ennyit adott még neki az ég a diagnózis után. Egész életében pozitívabban állt hozzá a dolgokhoz. Még a halálos ágyán is ő vígasztalt engem ahelyett, hogy én tartottam volna benne a lelket. Ezek voltunk mi. Az örök optimista és az örök pesszimista. Hiába voltunk egymás tökéletes ellentétei mégis kiegészítettük egymást, talán pont emiatt.
Amióta ő nincs, mindenki felszívódott. És ezzel elérkeztünk a jelenbe. Az életem a feje tetején és nincs már semmilyen indok, ami életben tarthatna. Nincs kiért élnem.
Egy valaki fog tudni arról, hogy mire készülök. Te, ha elolvasod ezt a levelet.
Egy valamit kérek. Még véletlenül se hibáztasd magad, ha már vége lenne a szenvedésemnek, amikor ezt olvasod.
xx Clarissa Divine

Ps.: Köszönöm. Köszönöm, hogy neked köszönhetően még ki tudtam tartani fél évig, mert erre a fél évre mindenképp emlékezni fogok, bármi is történjen a halál után. Igaz, most már csak az álmaimban élek, de ezek az álmok szebbek életem bármely részénél.

2013.05.19.