Prológus
Egy lány. Egy álom. Egy válóság. De vajon mi történik amikor az álom valósággá válik és te nem tudod megváltoztatni?

Üdvözöllek kedves Látogató!

Remélem tetszeni fog a blogom! És élvezni fogod az itt eltöltött időt!

A gif alatt található egy 'Prológus' gomb, értelem szerűen ott van a prológus.
A szöveg alatt van a 'pop up my cbox' itt található a chat!
Az egyes gomb alatt található a mostani blogom és a kettes alatt a szereplők.
A hármas pont rejti a blog előző történetét, ha érdekel.
A plusz jel alatt találhatóak a cseréim.
A '♣' jelre kattintva tudtok kommentelni.

P.s.: Ha a cseréim között voltál, vagy szeretnél oda kerülni írj a cboxba vagy a cassidykclare@gmail.com címre!

xx Cassidy

Pop up my Cbox

✿ ✽ ✿

Dance with me
1
2
3
✛



5. fejezet
♣ 0

Sziasztok!
Visszatértem és egy extrahosszú részt hozok nektek. Bár nem egészen érdemlitek meg... Rettenetesen örülök az egyre növekvő látogatottságnak, de azért jól esne egy kis visszajelzés (akár pozitív, akár negatív, akár komiban vagy a chatben).
Jó olvasást!
xx Cassidy

A pénteki szabadedzéseken semmi extra nem volt. A csapatok az első szabadedzés során szokás szerint felmérték a pálya állapotát és adatokat gyűjtöttek. A második szabadedzésen pedig tökéletesítették a beállításokat, és akiknek volt ideje a gumik tesztelésének is nekifogott. Kívülről egyszerűnek tűnhettek a dolgok, meg lényegtelennek, unalmasnak, de belülről, ahogy látta az ember, hogy milyen munka folyik a háttérben… Ezerszer többre becsültem ez után a nap után a szerelőket és a háttér munkásokat. Megértettem, hogy Sebastian miért köszöni meg folyton nekik, és az a csapatszellem… Azt várta volna az ember, hogy ő is mindjárt kiszáll az autóból, és nekiáll segíteni a beállításoknál. Nem csoda, hogy a Red Bull Racing a bajnok évek óta. Mindenkit egyformán kezelnek. Érezhető a különbség a többi csapathoz képest.
      Ahogy közeledett a futam napja, mindenki egyre izgatottabb lett. Csak míg a csapatok azért izgultak, hogy jól állították-e be az autót, addig én a rémálmom miatt aggódtam. Nico nem halhat meg. A Forma 1 nem veszíthet el több embert. Ahogy közeledik a futam, egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy kiderül-e miért történik az ami, ha Nico nem vett komolyan. Aztán itt van Ő. Minden nap gyomorgörccsel kelek. Rettegek attól, hogy összefutok vele. Sebastiannak is feltűnt, hogy valami nem oké velem, pedig ha napi 2 szót váltunk, abban az esetben, ha nem kell kirugdosni az ágyból és kb. semmit nem tud rólam. Ez jelent valamit. Mégis egyedül vagyok. Ott van ugyan Mason, de ő csak a töredékét tudja a történteknek. Elegem van.
      Mint valami végszó a következő pillanatban nekimentem valakinek, és ha nem kap el szép kis esés lett volna belőle.
-          Jól vagy? – semmi ’Figyelj a lábad elé hülye picsa!’ vagy hasonló. Pedig a napokban olyanban is volt részem. Maldonadoval sem leszünk jóban ez már biztos.
-          Ööö… Igen, köszönöm, jól vagyok. – uhh Clarissa gratulálok, szép bemutatkozás.
-          Akkor jó. – eresztett meg egy olyan mosolyt, hogy ha nincs még mindig a keze a derekamon, ott helyben összeesek. – Azért legközelebb jobban figyelj, mert ha másvalakinek mész így neki, már nem tartózkodsz a paddock területén.
-          Maldonadora gondolsz?
-          Igen! Honnan tudtad?
-          Tapasztaltam…
-          Akkor gratulálok, te vagy az első, aki túlélte a találkozást! – nyújtotta felém színpadiasan a kezét, hogy kezet foghasson velem.
-          Te hülye vagy! – ráztam meg nevetve a kezét
-          Köszönöm a bókot, hölgyem!
-          NICO HÜLKENBERG! VAGY FÉL MÁSODPERCEN BELÜL IDETOLOD A SEGGED VAGY A SAJTÓSOD IDEGROHAMOT KAP, ÉS FEL TALÁL MONDANI! – ordibálta a paddock túl feléről valaki
-          Akkor ez az én végszavam. Bál?
-          Ott leszek.
-          Akkor majd ott találkozunk! – mondta és elindult az ordibálás irányába.
Amint eltűnt a tömegben, én is elindultam volna a Red Bull istállója felé, ha legrosszabb rémálmai szereplője nem bukkan fel, és nem rángat egy totál kihalt részre a paddockban.
-          Azt hitted megszabadulhatsz tőlem mi? – sziszegte a képembe.
-          Nem hittem én semmit. De tudom, hogy egy nap végleg megszabadulok tőled, te meg megkapod a méltó büntetésed.
-          Rettenetesen tévedsz. Te is nagyon jól tudod, hogy hozzám tartozol. Most még elengedlek, de az enyém leszel egyszer még, és aki a közeledbe mer menni, az nagyon megbánja. – lökött el magától és hagyott ott, sokkos állapotban
Őrült. Megőrült. Most már értem Nico balesetét. Kérlek, kérlek, könyörgöm vigyázz magadra.

ef

A verseny napja. A rajt 10 perc múlva esedékes, az egész pálya egy felbolydult méhkasra emlékezteti az embert. Mindenki fel alá rohangál, senkinek nincs ideje rám. Még szerencsére. Lassan már bőgni fogok, annyira ideges vagyok és aggódom. Valószínűleg Vettelnek megint feltűnt valami – ennek a gyereknek beépített szenzorjai vannak, vagy mi? – mert időnként elég aggódó pillantásokat küldött felém, mielőtt ki kellett mennie a rajtrácsra. Meg elég feltűnően nézett rám, mikor Heikkinek magyarázott valamit. Nekem viszont egyre az járt a fejemben, hogy Niconak el kellett olvasnia azt az idióta levelet. Különben én nem állok jót magamért.
      Már csak két perc van a rajtig, az autók már a felvezető körön, én meg mint valami idióta - remegve és könnyes szemmel - szorítom a mögöttem lévő munkapultot, előttem a szerelők is hasonló állapotban vannak, csak ők a rajt miatt izgulnak, hogy mindkét versenyzőnek jól sikerüljön, én meg egy ember életéért szorítok. Tudtam mire képes Ő, egy percig sem kételkedtem abban, hogy valamit megbuherált azon a kocsin.
      Elrajtolt a mezőny. Alig érték el az első kanyart, amiegy elég éles kanyar, amikor láttam, hogy Nico hiába fékez, egyszerűen nem lassít az autója. Könyörgöm, ott fent valaki. Ha nem számított rá, hogy valami történni fog, ha nem olvasta a levelet, ha… Akkor vége mindennek. A kezemen a bőr, pont ott, ahol a sebhelyeim voltak, rettenetesen égni kezdett ordítani tudtam volna a fájdalomtól.      
A rettegés túl enyhe szó ahhoz, hogy leírja, mit éreztem. Ahogy körül néztem, mindenki arcán a sokkot, az aggódást, a reménykedést és a döbbenetet láttam. Nem az ő versenyzőjük volt, mégis egy ilyen baleset mindenkit megrendít.
      Mindent lassított felvételként érzékeltem. Amikor Nico a falhoz csapódott mindenki egy emberként ugrott fel, és bámulta a monitort, hogy megmozdul-e.
Csak most az egyszer ne váljon valóra az álmom, csak most az egyszer ne. Könyörgöm.
-          Nico, rendben vagy? Minden oké? – hallottam meg Monisha hangját a közvetítésben, mikor az autó végre megállt a forgásban.
-          Én rendben vagyok, azt hiszem, legalábbis semmi fájdalmat nem érzek, de a kocsi… Sajnálom. – hallottam meg Nico hangját és abban a pillanatban egy megkönnyebbült sóhaj tört ki belőlem. Megmenekült. Ezúttal sikerrel jártam.
-          Az autó a legkevésbé fontos most, az a lényeg, hogy te rendben vagy. –válaszolt Monisha
A Saubernél örömujjongásban törtek ki majdnem, hogy a versenyzőjük épségben megúszta a dolgot és a Red Bullos szerelők arcán is látni lehetett a megkönnyebbülést. A következő 5 perc rádiói arról szóltak, hogy Nicoval minden rendben van-e?
A verseny többi része teljesen kiesett. Annyira emlékszem, hogy Vettel nyerte meg, szokás szerint, de a többiről se kép se hang.
Nicot, biztos ami biztos, beszállították a kórházba, de pár kisebb zúzódáson kívül nem esett bántódása, így hamar kiengedték. Mire visszajutottam a szállodába ő már rég ott volt és az esti bálra készült.
Amint beléptem a szobába, felfedeztem a földön egy levelet.

Clarissa!
Köszönöm, igazad volt. Ha nincs az a levél és nem számítok minden pillanatban arra, hogy valami baj történik, nem valószínű, hogy itt lennék. Gondolom, most csodálkozol, honnan tudtam, hogy te voltál. Épp akkor értem vissza a reggeli futásból, mert sikeresen a szobámban hagytam az iPodom, amikor épp becsuktad az ajtót. Nem láttalak, viszont az alatt a 2 perc alatt, amíg távol voltam más nem járhatott a folyosón, és a recepcióst könnyű levenni a lábáról, így már aznap tudtam, hogy te voltál. Remélem, ott leszel az évadzárón és személyesen is megköszönhetem.
Nicolas
A jó édes… Én meg azt terveztem, hogy átalszom szépen a bált, de így kapkodhatok, mint valami idióta… De ott van Ő is. Ha észreveszi, hogy Nico megint a közelemben van, akkor retteghetek újra. Bár szerintem nem fog figyelni, legalábbis nagyon remélem, hogy az apjával meg annak haverjaival lesz elfoglalva. Ha jól tudom, az egyiknek van egy lánya. Egy próbát megér.
      Miért leszek olyan izgatott, mint egy öt éves, attól, hogy találkozok Nicoval? Fura. Viszont így legalább rekordgyorsasággal elkészültem és oda is értem az évadzáróra.

ef

Az évadzáró parti, vagyis inkább bál, az F1-es szezon egyik legelőkelőbb eseménye. Csak különleges személyek vehetnek részt rajta (értsd.: szponzorok, és a csapatok, plusz VIP vendégek), na meg én. A bejáratnál összefutottam Sebbel, így mivel ő épp menekült a szerelői elől, hogy azok ne itassák le rögtön az elején. Annak ellenére, hogy alig ismertük egymást, tök jól elszórakoztunk. Ez igaz volt egészen addig, míg Sebet a nagykutyák el nem hívták. Én meg nem követhettem mindenhová Vettelt, sajnos. Így most itt álok a sarokban és bámulom az embereket. Főleg két ember vonta magára a figyelmem. Egy táncoló pár, mégpedig Nico Hülkenberg és a barátnője, Caroline Hansen. Tökéletesen összeillettek, az álompár kategóriába tartoztak nálam, Caroline pedig nem a pénzéért volt Nicoval, mégis messziről sütött róluk, hogy nem boldogok. Semmi veszekedés, egy hangos szó nem harsant közöttük, tökéletes harmóniában éltek, mégis sugárzott róluk, hogy egyiknek sem a másik az igazi, hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű. Várjunk csak, ha itt van Caroline, hogy gondolta Nico azt a beszélgetést? Mit izgatom magam rajta? Végül is az ő baja.
-          Hölgyem! Szabad lesz egy táncra? – zökkentett ki elmélkedésemből egy olyan hang, amit reméltem, hogy életemben nem fogom többet hallani. Bárkivel szívesebben táncoltam volna, mint vele. Azóta sem emésztettem meg teljesen, ami történt. Ismét felbukkant. Az az álszent hang többé nem ver át. Megtanultam a leckét egy életre.
-          Ha azt hiszed, hogy még egyszer bedőlök neked, nagyon tévedsz.
-          Te, itt? A drága kis Masonod ide is bevásárolt? Vagy nem is ő volt, hanem te találtad meg, tudod, a megfelelő kapcsolatot?
-          Mit tudsz te rólam és az életemről? Semmit. És megköszönném, ha békén hagynál. – kezdtem elég ideges lenni, mindig ezt váltja ki belőlem, de valahogy nem tűnik jó ötletnek, hogy itt essek neki. Inkább hátat fordítottam neki és elindultam. Lényegtelen merre, csak el innen valahova el a közeléből.
-          Hová, hová ilyen sietősen? Még nem fejeztem be a mondandóm.
Úgy szorította kezem, hogy a szemem már könnybe lábadt a fájdalomtól, de nem mutathattam neki. Nem láthatja, hogy fáj.
-          Eressz el. Most.
-          Ha azt hiszed, ilyen könnyen megszabadulsz tőlem, tévedsz. Addig nem adom fel, amíg be nem látod, hogy engem szeretsz.
-          Te őrült vagy.
-          Vigyázz a szádra kicsilány, vagy nagyon megbánod
-          Te engem ne kicslányozz világos?!? És ha megbocsátasz, most én elmennék.
-          Nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem. Az enyém leszel még, te kis ringyó.
-          Mégis hogy gondoltad azt kivitelezni édes? Gyűlöllek, és ezen semmi nem fog változtatni.
-          Szerinted az a fék magától mondta fel a szolgálatot? Csak a szerencsének köszönheti az a büdös paraszt, hogy még él. – vigyorgott ördögien – Az édes kis Masonodet is csak egy szavamba kerül elintéznem.
-          Te voltál? MÉGIS MI A JÓ BÜDÖS FRANCÉRT? – valahol mélyen már korábban is sejtettem, hogy ő volt, de azért reméltem, hogy csak egy furcsa véletlen.
-          Mert az enyémnek kell lenned. Érted?!? Csak én vagyok elég jó neked.
Téved. Nagyon is téved, annyi önbizalmam azért van, hogy tudjam, nála bárki jobban illik hozzám. Beleőrült abba, hogy akkor lekoptattam. Milyen lehet a sztároknak, akik naponta több ilyen elvetemülttel kell találkozniuk? De mi tehetnék azon kívül, hogy belemegyek a kisded játékaiba? Valahogy meg kell védenem Masont és Nicot, egyiknek sincs semmi köze a szerelmi életemhez, mégis ez a gyerek meg van arról győződve, hogy ők a vetélytársai. Meg kell őket védenem. Mit számít az, ha én szenvedek? Az én életem nem ér semmit, az övék igen. Ha én szenvedek, ők boldogok. Ha én boldog vagyok, ők szenvednek. Ők vagy én? Egyértelmű, hogy ők legyenek boldogok. Muszáj.
-          Rendben. Nyertél. Mit kell tennem, hogy ne bántsd őket?
-          Légy az enyém.
-          Rendben, itt vagyok. Csak lélekben halott- Az utolsó mondatot már csak gondolatban tettem hozzá.
-          Látod, mondtam, hogy meg foglak szerezni. Csak azt nem tudod, te köcsög, hogy azért vagyok veled, hogy védjem azokat, akiket szeretek.
Tudtam, hogy ha elmegyek vele nem lesz több esélyem arra, hogy a teremben lévők közül bárkit újra lássak, rab leszek. Akire többé nem süt a nap sugara, aki többé nem tapasztalhatja meg, hogy milyen boldognak lenni.
Még egyszer utoljára hátranéztem, mielőtt örökre kisétáltam volna az életükből, annak az embernek az oldalán, akire soha nem gondoltam volna. Találkozott a tekintetem Nicoéval. Csalódottságot, szomorúságot láttam benne és olyan fejet vágott, mint aki most harapott bele a világ legsavanyúbb citromába. Miattam lenne? Kizárt, hisz nem is ismer. Egyszer váltottunk 2 szót, jó talán többet, de nem hinném, hogy bármit is érezne irántam. Vagy azért vágott ilyen fejet, mert elmentem mielőtt teljesíthette volna azt, amit a levélben ígért?

Ahogy egyre messzebb kerültem a boldogság lehetőségétől, úgy törtek egyre inkább elő a régi érzések a börtönükből. Még mindig a szemébe néztem, amikor az első könnycsepp végigfolyt az arcomon, amit megállíthatatlanul követett a többi. Azonnal elfordítottam a fejem, de valahol mélyen megmozdult bennem valami. Tudtam, hogy észrevette. Éreztem, hogy egyre közelebb jön hozzám. El kell menekülnöm, nem kockáztathatom az életét újra.