Prológus
Egy lány. Egy álom. Egy válóság. De vajon mi történik amikor az álom valósággá válik és te nem tudod megváltoztatni?

Üdvözöllek kedves Látogató!

Remélem tetszeni fog a blogom! És élvezni fogod az itt eltöltött időt!

A gif alatt található egy 'Prológus' gomb, értelem szerűen ott van a prológus.
A szöveg alatt van a 'pop up my cbox' itt található a chat!
Az egyes gomb alatt található a mostani blogom és a kettes alatt a szereplők.
A hármas pont rejti a blog előző történetét, ha érdekel.
A plusz jel alatt találhatóak a cseréim.
A '♣' jelre kattintva tudtok kommentelni.

P.s.: Ha a cseréim között voltál, vagy szeretnél oda kerülni írj a cboxba vagy a cassidykclare@gmail.com címre!

xx Cassidy

Pop up my Cbox

✿ ✽ ✿

Dance with me
1
2
3
✛



4. fejezet
♣ 0

Sziasztok! Én most nem Cassidy vagyok, hanem a bétája, Rebeka. Cassidy elutazott -aztán pihend ki jól magadat!-, tehát meg kért engem, hogy tegyem fel a legújabb fejezetet. Csak úgy mondom, nekem nagyon tetszik, és egyre érdekesebb az egész. Jó olvasást Cassidy nevében is!
xxx


4.fejezet

-         Neeeeeeem. – ültem fel sikítva az ágyban. -  Nem lehet. Ez nem következhet be. Akárki is dönt a sorsunkról, az valamit nagyon elszúrt. Ez nem lehet igaz.
Csodálkozom, hogy Seb nem ébredt fel a sikításomra, bár addig van szerencsém. Utálom a rémálmaim. Egyszerűen utálom. Tök jól meglennék nélkülük, de még jobban örülnék, ha nem következnének be folyton. Apu, Anyu, Melissa… Ha ez is valósággá válik és én ismét nem teszek semmit, akkor gyilkos leszek. Ha közvetlenül nem is, de közvetve igen. Rajta van esélyem segíteni. Bárcsak hallgatna rám. Egy próbát megér, nem? Legalább akkor mindent megteszek. Akkor kevésbé leszek bűnös.
           
Nicolas!
Lehet, hogy az év baklövését követem el most. Lehet, hogy inkább elmegyógyintézetbe kéne záratni. Azért is fordulok hozzád így, levélben, mert ha személyesen mondanám el, körberöhögnél kb. Én sem igazán hiszek benne, de valamilyen oknál fogva érzem, hogy igaz.
Ilyen értelmes bevezető után nem is hibáztatnálak azért, ha olvasatlanul dobod ki a kukába. Mégis azért jobb lenne, ha tudnál róla. Ha bekövetkezik, akkor se te, se én nem tudjuk megmásítani a történteket.
Van egy olyan érzésem, hogy valami rossz fog történni verseny közben. Veled, és érzem, hogy rossz vége lesz. Nagyon rossz.
Hülyeség megérzésekre hagyatkozni, és azokban hinni, tudom. Hogy én mégis miért hiszek benne? Elég gyakran bejönnek a megérzéseim, egyezzünk meg ebben.
Tudom, hogy azt nem kérhetem, hogy el se indulj, de kérlek légy óvatos.

                                                                                              Valaki, aki aggódik érted

A milliós kérdés az, hogy ezt a levelet hogyan juttatom el még időben neki? Mondjuk, becsúsztatom az ajtaja alatt és reménykedem, hogy észreveszi. Hol az egymillióm?
            Levélcsempészés indul. Szerencsére a folyosó senki nem volt, még nagyobb mázli, hogy kb. 3 szoba választott el minket. A küldetésem sikeresen végződött. Most már csak reménykedhetek. De miért ő? És miért most? Nem értem. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy választ fogok erre kapni.

ef

-         SEBASTIAN VETTEL! Hányszor szóljak még, hogy kellj fel? – Komolyan mondom, ez a gyerek kivesz az észből. Még hogy ő reggel könnyen felkel… Év vicce.
-         Méééég öt percet, utána tényleg kiszállok. – morogta bele a párnába.
-         Tíz perce is ugyan ezt mondtad. Kiszállsz most az ágyból vagy hozzam a hidegvizet? Esetleg hívjam fel Christiant?
-         Úgyse öntenél le. – hát, drága még nem ismersz.
-         Biztos vagy te abban?
-         Ühzzzz – Már megint bealudt ezt nem hiszem el.
-         Remélem, vannak jégkockák a mélyhűtőben – motyogtam magam elé. Miközben elindultam a konyha felé. Szerencsére, találtam pár darabot, amikkel villámgyorsan le tudtam hűteni az amúgy sem túlzottan meleg vizet. Akkor akció indul.
-         ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. BASSZUS CLARISSA! TE NORMÁLIS VAGY?!? – ugrott ki Vettel az ágyból, miután egy pohár jéghideg víz sikeresen a nyakában kötött ki.
-         Én közöltem veled, hogy leöntelek…
-         De… Most komolyan? Hát, ha harc, akkor legyen harc. – Közben veszélyesen közel került a keze a derekamhoz, az egyetlen ponthoz, ahol csikis vagyok. Ha mi túléljük ezt a reggelt…
-         VETTEEEEEEEEEEEEEEL! Meg ne próbáld! Egyébként is késésben vagy. – Reméltem, hogy ez majd hat. És imáim meghallgatásra találtak.
-         Ezt a harcot megnyerted, de a háborút nem! – vágott elég érdekes fejet.
-         Majd meglátjuk még azt.
-         Te csak azt hiszed, hogy legyőzhetsz. – Pökhendiskedett egy sort.
-         Rosszabb vagy, mint egy öt éves gyerek.
-         Neked meg brutálisabb módszereid vannak arra, hogy felkelts, mint anyának.
-         Valahogy sejtettem. – mosolyogtam rá. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe… Annyi éve volt, mégis fáj még. Csak most ne sírd el magad Clarissa, csak most ne. – De készülj már, mert tényleg elkésel.
-         Igenis, Clarissa kapitány!
-         Hülye! – bokszoltam bele a vállába és indultam ki a szobából – Akkor a pályán találkozunk.
-         Nem megyünk együtt? – szólt még utánam.
-         David megígérte, hogy kivisz a pályára, de ha nem igyekszem itt hagy, mert tudod, egyesek nem alszanak el folyton. – fordultam vissza az ajtóból.
-         Ez nagyon fájt.
-         Háborúban mindent szabad. – szóltam még vissza és csuktam rá az ajtót, mielőtt még visszaszólhatott volna.

ef
Ahogy David előre megjósolta, alig hogy betettem a lába a Red Bull bokszába, Stu letámadott, hogy hallottam-e az év viccét. A hogyan lett Davidból Lizi sztorit.
-         Még a tesztek során fogadtunk. Lizike, Gawin meg én. A tét az volt, hogy aki veszít, annak másnap rózsaszín tütüben kell lennie egész nap. És Lizi vesztett…
-         Bocsi, hogy félbeszakítom ezt az érdekfeszítő sztorit, de nincs véletlenül egy kép róla? És mi volt ez a fogadás? – szóltam közbe
-         Asszem’ Gawinnek még meg van, de ne mondd meg Lizikének, mert akkor kitör itt a harmadik világháború, a fogadás témáját hétpecsétes lakat alatt őrizzük, bocsi. – súgta oda nekem, nehogy véletlen az érintett meghallja.
Egy pillanatra néztem csak oldalra, mégis egy életre megbántam. A múltam visszatért és pont az a része, amit a legjobban szerettem volna elfelejteni. Senki nem tud róla és soha senki nem is fog. Ott állt Ő. A paddock túloldalán és egyenesen rám bámult, azokkal az ijesztően fekete szemeivel, amik első találkozásunk óta kísértenek. Tudtam, hogy felismert és hogy az ördögi kör folytatódik.
-         Stu, ki az ott? – kérdeztem a mellettem álló szerelőt.
-         Az egyik szponzorunk fia. Mindenki utálja és nem a legjobb a híre, de ha neked ő kell… Azért légy óvatos vele. – kacsintott rám, mindent tudóan, az én ereimben pedig meghűlt a vér
-         Miiiiii? Dehogyis. Nem az esetem, csak emlékeztetett valakire a múltamból…